1.Fejezet
A Múlt Árnyéka
Brath birodalma a világ végén van. Lakosai normális emberek, akik élik a minden napjukat.
Mielőtt ez a birodalom létrejött volna helyében egy óriási piramis ált. Ebben a piramisban óriási sötét erők uralkodtak. A piramis emberei, beleértve a fáráót is, rettegtek tőlük. Míg egyszer Atten, a fáráó megidézett 7 misztikus tárgyat és azokban zárta a sötét erőket. Azóta az emberek békében élhetnek Brath birodalmában. Mert ugyanis a piramis elpusztult és a 7 misztikus tárgy szétszorodott a világban. Lassan kialakultak a faluk, majd a városok. Nem kellett félniük hogy a sötét árnyak visszatérnének. Mind a mai napig...
Ugyanis Brath birodalmában, pontosabban Kazal falujában élt egy kiváncsi fiú kinek neve Kalimdor. Ő szerint igenis itt vannak az árnyak köztük csak álcázzák magukat. Részben igaza is volt bár ő nem is tudtam. Anyja, Marine egy árvahában dolgozott mint gyerekfelügyelő. Apja neve Nazar volt. Kalimdor nem tudta hogy apja mivel foglalkozik csak annyit hogy valami relytéjes ügyön dolgozik. Kalimdor ezt nagyon furcsának vélte. Még furcsább volt akkor amikor egyszer az apja véresen jött haza. Kalimdor faggatni kezdte minek eredménye egy nagy pofon lett.
Kalimdornak volt 3 jó barátja. Zack volt közülük a legjobb. Zackel azóta ismerik egymást hogy Kalimdor ide költözött, és ez bizony rég volt. Másik barátja Teia volt. A fiú fülig bele volt zugva a lányba de nem merte bevallani. Teiával akkor találkoztak amikor Kalimdor először ment iskolában. És nem utolsó sorban ott volt Troi. Troit Teia segitségével ismerte meg.
Kalimdor a kiváncsiságával, barátaival és szüleivel békésen élt Kazal falujában. Mind a mai napig. Ugyanis ez az a nap amikor Kalimdor élete örökre megváltozik. Az egész akkor kezdödőtt amikor a faluban megérkezett valami furcs idegen. Kalimdor apja, Nazar,néha hosszú időre eltűnt. Mingnem egy nap... nem jött vissza. Kalimdor és anyja aggodni kezdtek hogy mi történhetett.
Másnap reggel mikor Kalimdor felkelt és kifutott a szobájából, a konyhában ott találta az anyját egy idegennel. Ő volt az a furcsa idegen aki nem rég érkezett meg a faluban.
-Üdvözöllek, Kalimdor!-mondta. Kalimdor csak nézett mikor rá mikor az anyjára. Látta hogy anyja szemében könny csillan.
-Mi történt?-kérdezte kicsit félve a választól Kalimdor. -
-Először is: A nevem Klausz. Apukád társa vagyok. --
-Társa? Miben?-vágott bele Kalimdor Klausz mondatában.
-Mindent elmondok ha végig halgatsz. Szóval a nevem Klausz és apukád társa vagyok. Apukáddal a 7-es szektorban dolgoztunk. Itt az "árnyokkal" foglalkozunk. Elpusztitjuk azokat az árnyokat akik még életben vannak. Viszont nem rég feltünt egy felettébb különös árny. Az ő neve Zedd. A legutolsó küldetésben amikor sikerült kideritenünk hol van Zedd búvóhelye apáddal azonnal oda mentünk. Csak hogy ő már várt minket. Harcoltunk vele. De ő erősebb volt. Kinyitott egy Fekete Lyukat és beszippentotta az apádat.-mesélte Klausz. Itt elcsuklott a hangja. Kalimdor nem tudta sírjon, orditson vagy kérdezősködjön. Klausz tovább mesélt:
-Nekem még sikerült elmenekülnöm és szoltam a többieknek. Ők azt mondták hogy eljött az idő. Eljött az idő hogy felkeressem a kiválasztottat aki birtokolni tudja az Árnyak Erejét. Te vagy a kiválasztott, Kalimdor. Azért jöttem mert te vagy az egyetlen aki megállithatja Zeddet. Ha elvállalod ezt a feladatod én felkészitelek téged. Hogy döntesz?-Kérdezte csak ugy egyből. Kalimdor megdöbbent: hisz az apja eltünt, mert valami Zedd elküldte egy Fekete Lyukban, ő a kiválasztott, le kell győznie Zeddet és megkell mentenie a világot az árnyaktól.
-Vállalóm!-felelte ugy hogy saját magát is megdöbbentette.-Az apámért, az anyámért, a barátaimért és az emberiségért. -mondta még minidig ájuldozva Kalimdor.
-Ez esetben fogd ezt a botot. Ez egy varázsló botja volt valamikor. Majd megtanulod használni. És itt van az amire feltétlenül szükséged lesz.- mondta és előszedett egy nyakláncra felkötött ikoont. Egy kis piramis volt és annak közepében egy ősi szem.
-Ez a 7 ikon egyike. Valaha régen egy fáráó az árnyakat 7 misztikus tárgyba zárta. Ám némelyik tárgy rossz kezekben került. Viszont ez még itt van. Ez a Misztikus Ikon. Ha majd az ikon megérzi hogy te vagy a kiválasztott akkor összeolvad veled és átalakulhatsz. Ezt majd megtanulod. Zeddet biztos hogy nem fogjuk megtalálni könnyedén de majd valamikor meglesz. Hacsak...
-Hacsak mi????-kérdezte Kalimdor.
-Van még egy lehetőség de ez kockázatos. Minden évben rendeznek egy bajnokságot aminek nyertese szembeszálhat Zeddel. Ha mindenkit legyőzől addigra leszel olyan erős hogy szembeszálj Zeddel.
Így ér véget az első fejezet. Szoval Kalimdornak el kell kezdenie a gyakorlást hogy majd a bajnokságon győzzön. Csak hogy kalandja sokkal bonyolultabb lesz mind gondolja..
2.fejezet
A kék sárkányharcos
Azóta hogy Kalimdor megtudta hogy mi volt az apja is hogy elvállalta hogy megnyeri a bajnokságot, azóta eltelt 1 hét. Kalimdor megdöbbent hogy mi mindent meg tud tanulni egy ember 1 hét alatt. Megtanulta használni a varázsbotot, bár még a varázslatok nem voltak tökéletesek. Például már tudott fekete mágiát használni akkor is ha néha nem ugy sikerült ahogy ő akarta. Az ikon még mindig nem mutatta meg az erejét.
Klausz úgy döntött, hogy talál egy társat Kalimdor mellett. Csakis egyvalaki lehetett az. Zackre esett a választás. Klausz adott neki egy talizmánt amivel sárkányharcossá tud átalakulni. A sárkányátalakulásokban Klausz volt a legprofibb hisz ő is sárkányharcos. Zack nem alkalmazta eddig a talizmánt mert Klausz szerint csak vészhelyzetben kell használni.
Egy nap választotta el Kalimdort és Zacket a bajnokságtól. Erre az utolsó napra Klausz megigérte Kalimdornak hogy rendeznek egy igazi csatát. Ezt a központban rendezték. Kalimdor alig várta ezt. Amikor találkoztak Klauszal, Zackel, Teiaval és Troial, Klausz szolt nekik hogy a bajnokságot elhalasztották egy nappal mert Zedd nagyúr készül valamire. Ezzel most nem foglalkoztak hanem a harccra koncentráltak.
Mikor megkezdödött a harc Kalimdor elővette a varázsbotját és feszülten várta hogy Klausz vajon átalakul-e sárkányharcossá. Át is alakult. Kezében megjelent egy olyan talizmán amilyet Zacknek adott csak hogy ez kék volt mig Zacké fekete. Feldobta azt is ekkor mint ha egy felhőből áradt volna, kék fény vette körül a testét. Amikor a fény eltünt Ott volt Klausz teljes egészében csakhogy kis változásokkal. Kék páncélt viselt, kék sisakot és egy kék köpenyt. Kezében egy díszes kéken fénylő kardot tartott. Nemesnek mégis ijesztőnek tünt.
Ő volt a Kék Sárkányharcos. Felemelte kardját és rohanni kezdett Kalimdor felé. Amikor közelében ért leakarta csapni a kardjával csakogy Kalimdor felemelte a botját és kivédte a támadást. Átugrotta Klauszt és onnan csapott felé a botjával. El is találta a lábát. Ekkor Klausz pácéla alól két zafirkék szárny bujt elő. Ezzekel Klausz felszált és amikor ugy érezte hogy elég távol van Kalimdortól leszált. Kalimdor azzonal felé irányitotta a botját és kilőtt rá egy fekete mágia varázst. Klausz könnyedén félreált. Ezután felemelte a kardját és a feje fölött megjelent egy óriási kék tűz golyó. Ezt Kalimdor felé irányitotta. Kalimdor azt hitte most véget ér a csata de nem. Előre nyújtotta a botját és ekkor....
Felcsillant a Millenium Ikon Kalimdor nyakán és ekkor Kalimdor átváltozott. Ugyanugy páncél meg köpeny jelent meg rajta csak hogy fekete volt. Megjelent a fején egy varázslósüveg és az egyik kezéből aranykézz lett. Abban fogta a varázsbotját.
Klausz tűzgólyoja még mindig közeledett ám egyszer csak felszivodott. Ugyanis Kalimdor varázsbotja beszivta. Klausz csak bámult maga elé. Hisz ez a legerősebb tamadása. Kalimdor megforgatta a botját a levegőben egypárszor majd Klausz felé forditotta. És ekkor a botból kijött az a tűzgolyó amit Klausz küldött. A külömbség az volt hogy ez fekete volt. Klausz nem tudott félreálni igy a golyó telibe találta el. Ezzenel a harc eldöntödött. Kalimdor legyőzte mesterét. A harc után mindkettőjük visszaalakult emberré.
-Gratulálok, ifjú tanitványom!-modta a harc után Klausz.
-Szép volt, Kalimdor. -mondta Teia és egy puszit nyomott Kalimdor arcára.
-Gratulálok, tesó.-Mondta Zack és Troi.
-Figyeljetek. Mivel a bajnokságot elhalasztották azért csak holnapután indul a hajó. Addig edzetek még. Nekem most mennem kell. Teljesitettem a küldetésemet. Talán valamikor találkozunk még. -mondta Klausz és elteleportált.
-Hát ez van. Elment. Az ő kalandja véget ért viszont a miénk csak most kezdődik.-Mondta Teia
Most hogy a tanitvány legyőzte mesterét és az elment, a csapatnak várnia kell hogy elinduljon a hajó...
Vajon mi történik Kalimdorral az utolsó itthon töltött napjában???
3.fejezet
Mikor a halál kopog az ajtón és mi ajtót nyitunk...
Ez az utolsó nap amit a 4 jó barát itthon tölt. Arra számitottak hogy ma elmennek a vidámparkban fagyizni habár Klausz azt kérte edzenek. Ez most őket nem érdekelt hisz ez az utolsó napuk. Bár senki nem számitott arra ami ma történt.
Reggel amikor Kalimdor felkelt nem volt még semmi baj. Az egész akkor kezdődött amikor jött a postás és hozott egy furcsa vörös levelet. Kalimdor betette a levelet a zsebében és elindult a vidámpark felé ahol már várták a többiek.
-Hol késtél ennyit?-kérdezte Troi.
-Képzeljétek, én aki soha nem kapok levelet ma kaptam egyett.-mondta Kalimdor és előszedte a vörös levelet a zsebéből.
-Nyisd ki!-utasitotta Zack.
Kalimdor lassan kinyitotta és egy gyűrűt talált benne. Ez egy teleportál gyűrű volt. Ezt általában ha leteszik a földre az aki elküldte megjeleik előttünk. Így is volt. Kalimdor letette a földre és megjelent előtte egy fekete hosszú hajú férfi. A haja eltakarta az egyik szemét. Magas volt és hercegi. Nyakán egy barna gyémánt logott, nyakláncra akasztva.
-Üdvözöllek, Kalimdor!-mondta az idegen és szemei rátapadtak Kalimdor ikonjára.
-Szintén, üdvözlöm! Ki maga? -kérdezte egykedvűen Kalimdor.
-Hogy ki vagyok? A te halálod! Én vagyok Zedd!-jelentette ki gunyos mosolyal a férfi.
Kalimdornak megált a szive. Előtte áll a világ ellensége. Az akit elkell pusztitania. Az aki elküldte az apját.
-Hol van az apám? -ez volt Kalimdor első kérdése.
-Hogy hol? Ott ahol lennie kell. Meghalt.-felelte még mindig gunyos mosolyal Zedd.
-Tudtam. Gondoltam hogy meghalt.-mondta könnyekkel küzködve Kalimdor. - Mit akarsz tőlem?-kérdezte kis idő mulva.
-Harcolni akarok veled. Látni akarom mire vagy képes.-jelentette ki Zedd.
-Legyen. Ha most elintézlek akkor nem ker várnom a bajnokságig.
És elkezdődőtt a harcuk. Kalimdor fogta a botját majd átalakult. Megint Fekete Varázsló lett belőle arany kézzel. Ezután figyelte ahogy ellenfele átalakul.
-A világon 4 olyan gyémánt van mint amilyen nekem van. Enyém a legfőbb. A többiről nem lehet tudni. Ezzel csak figyelmeztetni akartalak. Mert nem csak ez a végtelen erejű gyémánt van nálam hanem ez is...-mondta és félrehuzta szeméből a haját. Ekkor Kalimdor megpillantotta a 7 misztikus tárgy egyikét. Ez volt a misztikus szem. Álitolag aki viseli előre tudja mire készül ellenfele. Zedd megfogta a gyémántot ami ekkor olyan kicsi lett hogy a fülébe is befért volna. Viszont ő nem a fülében tette hanem a MISZTIKUS SZEMBEN. És ekkor minden elsőtétült. Amikor világosság lett Zedd ott ált óriási izmokkal és óriási kaszával. Ő maga akkora volt mint egy 3 emeletes ház. Kalimdor azt hitte Zedd nem figyel és felé emelve botját kilőtt rá egy fekete varázst. Viszont Zedd igenis figyelt de nem szándékozott félreálni. A varász eltalálta de ő nem érzett semmit.
Ekkor egyből sötétség lett. Kalimdor nem látott csak érezte hogy egy óriási vas kéz ráereszkedik és a földhöz szoritja. Ekkor megint világosság lett. Zedd ott ált Kalimdor felett kezével a földhöz nyomta. Kalimdor alig kapott levegőt. Ugy érezte meghal. Míg el nem ájult...
Mikor magához tért ember volt. Ott áltak a barátai körülötte. Teia fogta a kezét. Zedd is ott volt még.
-Csakis azért nem öltelek meg mert szükségem van még rád. Találkozunk a bajnokságon.-Mondta és eltünt.
-Mi történt?-kérdezte Kalimdor.
-Vesztettél.Majdnem meghaltál.-Mondta Teia és könny csillant meg a szemében.
Mikor Kalimdor jobban lett haza mentek és várták a következő napot amikor ugyanis indulnak. Kalimdor most rettegett a Zeddel való harctól. De tudta hogy addig még van ideje gyakorolni.
Most hogy hősünk kikapott apja gyilkosától és ő is majdnem meghalt, most izgatottan várjuk hogy milyen meglepetések várják őt a bajnokságon. A hajó holnap indul...
4.fejezet
Út a Bajnoki Sziget felé
A hajó reggel nyolckor indul. Kalimdor és barátai már fél nyolckor ott voltak. Sok furcsa idegennel találkoztak. Volt egy kis szeműveges idegesitő fickó, róla azt mondták hogy ő a területi bajnokság győztese, volt még egy kalapos vagány gyerek kinek nyakában sárkánytalizmán lógott, róla meg azt mondták a területi bajnokság második helyezetje és volt még egy csaj is. Ő kicsit magas volt. Zack azon nyomban hogy megpillantotta belezugott. Nyolckor megszolalt két harang és a hajó kapuja kinyilt. Mindenki felszált. Mindenki kapott egy szobát a hajón. Kalimdor és barátai egy szobában aludtak. Az egyetlen baj az volt hogy csak két ágy volt a szobában... Végül Kalimdor örömére ugy dönöttek hogy Zack Troial alszik Kalimdor pedig Teiaval, álmai lányával. Persze egész este nem törtönt semmi érdekes.
Reggel amikor mindenki felkelt és kiment, Kalimdor és Zack elvált egy kicsit a többiektől ugyanis megbeszélés volt. És mivel Teia és Troi nem versenyzők, csak kisérők, nem jöhettek be.
A megbeszélést egy magas biztonsági ember tartotta.
-Csönd legyen és figyeljen ide mindenki. Mindenki kap egy órát és három kis csillagot. Az óra azt fogja megmutatni mennyi csillagot kell adnotok annak aki legyőz titeket. A szabály egyszerű: mindenki azzal harcol akivel akar, és az első négy játékos aki 10 csillagot szerez az jelentkezzen a Nagy Kastélyban. Azután köztük ketten haza mennek, a másik kettő közül pedig a győztes, harcolhat Zedd nagyúrral. Remélem megértettétek lehet távozni.
Mikor Kalimdorék találkoztak barátaikkal elmondták nekik mi volt a megbeszélésen.
-Szóval csak tíz csillagot kell szereznetek és kész.Ez könnyűnek hangzik.-mondta Troi.
-Ne becsüljük le a ellenfeleinket.-mondta egy hang a hátuk mögött. Az a magas lány volt akit kiszurtak amikor felszáltak a hajóra.
-A nevem July, de általában Hárpiának szolitanak.-mondta mosolyogva.
-Én Kalimodr vagyok. Ő Zack, ő Troi, ő meg Teia.-mutatta be magát és barátait Kalimdor.
-Csak köszönni akartam már megyek is mert beszélnem kell Rexel. Ő a területi bajnokság második helyezetje igy neki VIP szoba járt. Bevetem nála a női bájaimat és talán sikerül rávennem hogy adja nekem a szobát. -mondta July majd elment.
Este felé Zack és Troi elment lefeküdni csak Kalimdor és Teia maradt még beszélgetni. Egyszer csak megszolitotta őket valaki.
-Ugye nem zavarok?-mondta egy nyájas idegesitő hang. Az a fiú volt akiről azt mondják hogy megnyerte a területi bajnokságot.
-Csak ismerekdni akartam azzal a fiúval aki birtokolja a Misztikus Ikont. A nevem Frezz, de Bogárnak is szolithatsz. -mondta nyájasan.
-Én Kalimdor vagyok ő meg Teia.-válaszolt egykedűen Kalimdor. Most nem érdekelték az ellenfelei most Teiával akart lenni mert erről a bajnokságról lehet hogy a lány egyedül tér haza.
-Akkor nem is zavarok tovább. Jó éjszakát!-Mondta és elment.
Kalimdor és Teia csak áltak a hajó órrában és nézték a vizet. Míg egyszer a lány megfogta Kalimdor kezét. Kalimdor ekkor ránézett. A lány is viszonozta a pillantást. És ekkor Kalimodort mintha valami varázs irányitotta volna megcsokolta a lányt!!!!!! Meleg és édes volt az ajka. Amikor eltávolodtak egymástól Kalimdor bocsánatkérően nézett a lányra.
-Én...-kezdte, de a lány megálitotta.
-Ne mondj semmit. Ugyanugy érzek irántad mint ahogy te is irántam. Köszönöm Kalimdor. -modta és elment. Kalimdor még maradt egy kicsit de azután ő is elment. Most hogy közelebb kerültek egymáshoz mintha jobban aludtak volna. Teia egész este fogta Kalimdor kezét majd egyszer csak oda bujt hozzá. Kalimdor átölelte majd ő is elaludt...
Holnap már a Bajnokság Szigetén lesznek és tán már harcolni is fognak...